A Nő minden Kezdet.
„Mi van, ha pusztán a létemnél fogva, képes vagyok a világrahozásra? Ha képes vagyok megfoganni, bármilyen új életet táplálni, majd megszülni. Mi van ha eredendően termékeny vagyok?” – ezzel hívtam vissza a Nő erejét. A méhének, termékenységének és világrahózó, teremtő képességének eredendő erejét. Emlékezetét, hogy a Mag öröktől fogva az övé.
Egy szülőcsatornát láttam, benne éreztem magam. A születés két oldalán voltam: egyszerre voltam a vajúdó, a szülő, világrahozó, és egyszerre voltam a születendő, aki bújni készül, meg napvilágot látni, de még a szűk csatornában pulzál.
Mintha magamat szülném újjá: épp a vajúdásban, aminek nincs mindig hangja. Van, hogy fáj, van, hogy nyugalmas, van, hogy tisztít, és van csendje is – egy csendes várakozás. Ez a várakozás pedig a tökéletes önátadás: meghalok annak, ami eddig voltam, amit eddig magamnak hittem, amit eddig ismerni véltem, amit eddig vágytam; meghalok az eddigi vélt tudás, hit, ember és világ számára. Önátadás, amiben nem tudok semmit sem csinálni, mert Nem kell semmit se csinálnom.
Minden. Történik. Magától.
Nincs rám szükség, vagy valójában teljesen mást jelentek ebben, az Élethez, a Születéshez viszonyítva. Mást jelentek – mást jelentünk. S mégis minden tökéletesen Bennünk zajlik.
Minden Magától Történik. Olyan, mint egy kocka jég, amit kiteszek a napra: nem csinálok vele semmit, nem törekszem semmire – magától olvad a nap melegén. Olvadás – amit nem lehet sem uralni sem irányítani, mert Nem is kell. Nem a mi dolgunk. Mintha így olvadna le rólam-belőlem minden régi önmagam, amit hátra kell hagynom, hogy az újat – számomra ismeretlent – megszüljem, megtestesítsem. Újra meg újra.
Ennek a folyamatnak, a Születésnek, saját intelligenciája van.
Amikor félünk tőle, ellenállunk, küzdünk vagy akarjuk, akkor csak mégjobban fáj. Pedig lehet, hogy a Születés képes könnyed és orgazmikus lenni. Lehet, hogy eredendően egy édes, könnyed áramlás. A Teremtés pedig sosem erőlködésből születik, hanem önátadásból és bizalomból. Nem kell csinálni, mert saját intelligenciája van, ami természeténél fogva maga a történés.
Az Élet éli önmagát. Csak el kell állni az útból, és hagyni kell rajtunk keresztül is történni.
Mégha félelmetes, bizonytalan, fájó is olykor, bízni kell benne, hogy a Születés megszüli önmagát. Hogy a Születés természeténél fogva világrahoz és láthatóvá tesz. Minden akarás és erőldökés nélkül. Hogy feloldoz és a másik oldalon pedig összeköttetést teremt az új világgal, az új élettel és azzal, amivel össze kell tartoznia.
A Születés bölcs. Az Élet bölcs. A Halál bölcs. Az átmenetek bölcsek. Áldottak.
Bízhatok a folyamatban. Bízhatok abban, amit nem én irányítok, amit nem ismerek vagy nem látok.
Bízhatok a testem és a lelkem bölcsességében, a Teremtés intelligenciájában; abban, ami öröktől adatott.
Bízhatok a Születés születésében.
Lídia